Az írott szó formája

konyv

Évszázadok óta használjuk, mégsem megy ki a divatból. Van képes, verses, sőt már hangos, elektronikus és okos könyv is.

Könyv

Ha szakszerűen szeretném megfogalmazni, mi a könyv, azt mondanám, egymáshoz rögzített papírlapokból álló információhordozó. Ebbe beleférnek a kézzel írott kódexek is, a nyomdai eljárással készült kötetek is, talán még az otthoni ugyancsak kézzel írt, esetleg beragasztásokkal kipreparált receptes gyűjtemények is.

Sokan megjósolták már halálát, a könyv valahogy mégsem akar eltűnni. Bár a digitalizációval sok más információhordozó megjelent, a könyv ma is eladható, van rá kereslet. Hiszen az információ sokféle lehet, és van, amelyikhez jobban passzol a hagyományos könyv.

Nehezen elképzelhető az a szituáció, hogy a tengerparti homokban napozgatva és krimit vagy szerelmes románcot olvasva nem hagyományos könyv, hanem laptop vagy e-könyv van a kezünkben. Amikor pedig elszunnyadunk kicsit, lecsúszik ölünkből a homokba, talán még a nap is megsüti, de nem árt neki.

Ugyanígy este elalvás előtt a hagyományos kötetet ejtjük az éjjeliszekrényre vagy dugjuk párnánk alá. Ha pedig gyermekünknek mesélünk, talán szerencsésebb, ha könyv van a kezünkben, mintha valamilyen elektronikus szerkezet.

Sokan kedvelik a nagyalakú, képekkel gazdagon illusztrált művészeti albumokat. Az sem tudja tökéletesen visszaadni az eredeti látványt, de ugyanez elektronikus könyv formájában nagyon gyatra lenne. Ha pedig egy fotóművészeti albumról van szó, akár dedikáltathatjuk a művésszel, persze nem digitálisan.

Az imádságos könyv sem váltható ki mással, bármilyen vallásról legyen is szó. Az atlaszok, leporellók is praktikusabban használhatók, ha a formájuk könyv.

Talán leginkább azokon a helyeken váltható ki a hagyományos forma, ahol valóban csak a praktikum és az információtartalom számít, ha tanuláshoz, munkához használjuk. Vaskos szótárak helyett kényelmesebb az interneten keresni, és ugyanott elolvasni a szükséges tanulmányt.

Egy hosszú utazáson is kellemes lehet egy hangos könyv hallgatása, amíg vezetünk, főként ha gyerek is utazik velünk. Amikor pedig helyszűkétől szenvedünk, az e-book lényegesen kisebb helyet foglal.

Akinek fontos a könyv külső megjelenése is, az bizonyára inkább a hagyományosat választja. Egy szép kiállítású kötet nemcsak akkor szerez örömöt, ha olvashatjuk. A kötés, a borító, a szedés, az illusztrációk, általánosságban az esztétikus megjelenés emeli értékét. Ezek az értékek akkor is megmaradnak, ha az adott mű használtan kerül a kezünkbe.